pazzo Gondolatok a burokból

Kb. tíz éve olvastam (na jó, nem teljesen)egy agyament sci-fi könyvet, amiben a főhős egy hacker, aki a tarkóján lévő csatlakozóba dugja a netkábelt. Általában mindenkinek volt csatlakozója, mint a mátrixban. Ezek akkor még nem hallottak a wifis homloklebenyről, vagy a bluetooth-os hipotalamuszról? Szóval nekem is ilyesmire lenne szükségem, hogy a fürdés közben megfogalmazódott gondolatok ne vesszenek el. Kis családom nem igazán kultiválja, ha a fürdőből kiugorva, egy szál törülközőben pattanok a gép elé írni.

Bár van ennek a dolognak egy hátulütője. Képzeld el, mi van akkor, ha egy hacker megtámadja az embert. Behatol az ember fejébe, és nyom egy format c-t, a szerencsétlen meg ott áll a zebra közepén, üveges tekintettel, és csorgó nyállal? Vagy egyszerűen csak átprogramoznak?

Azt hiszem, marad ez a megoldás.

Este tíz körül, vártuk hogy a kölök végre elaludjon, épp valami reklámblokkra bambultam, mikor eszembe jutott:

- Szerinted hogy hívják a legkissebb autót?
- Nem tudom.
- Zsebrolé.

Aztán úgy nézet rám, mint aki még nem látott hülyét. Eszembe jutott ezek után, hogy mi lenne, ha megvenném a zsebrole.hu címet, és csinálnék valami hülyeséget. De hülyékből túltengés van az interneten, főleg mióta egyre közelebb kerülünk a Voksolás Napjához. Szóval a hülyeséget meghagyom a napiszarnak (Bár az inkább az emberiség legalja. Igazi Balkán-Hungarikum.), akik azért kiírhatnák a fogyasztói tájékoztatóba, hogy a képek nyomokban észt is tartalmaznak.
Rájöttem, hogy nem ismerek igazán vicces blogot. Persze ott van a Garfield, meg a Napirajz. Úgyhogy maradnak a blog.hu-s kommentek szórakozásnak.

Ajánlhatna valaki pár humoros blogot.

Múltkor lelkendeztem a friss hó miatt, de ma már nagyon unom a latyakot. Tény, hogy kicsit irigyeltem a Washingtoniakat. Leesett egy méter hó, bepakolnak egy csomó kaját a lakásba, felcsavarják a fűtést, vagy beburkolódznak egy pokrócba, beülnek egy kényelmes fotelba, és bekapcsolják a tévét, vagy az internetet. A város, az utca elcsendesedik. Ez így egy kicsit romantikusan hangzik, de mindenképpen izgalmas. Pár napig ki sem kell mozdulni sehová.

De már unom. Nincs bajom a hideggel, csak legyen már száraz az út a lábam alatt, és jól esne egy kis napfény.

Szeretem a csokit. Ki nem? Nem vagyok egy gourmet, de jó ideje a fekete csokira vagyok ráállva. Mikor Eper szülei kint voltak Miamiban, eszembe jutott egy pár éve látott műsor, valamelyik ismeretterjesztő csatornán. Abban az echte amerikai csokiról, a Hershey-ről volt szó. Így egy családi skype szeánsz alkalmával megemlítettem nekik, hoznának-e egy kis kóstolót?

Hoztak. Sógorék persze a lelkükre kötötték, hogy figyeljék az arcomat, mikor beleharapok a csokiba. Mert hogy ők csak Milkát esznek, mert az az egyisten. Csak nehezen jutnak hozzá. Szerintük minden amerikai kaja szar, mert nincs ízük. Mondjuk ezt magam is megtapasztaltam, mikor valami ottani neves pékségből hoztak egy bazi nagy muffint, és se íze, se bűze nem volt.
Én viszont optimistán álltam a Hershey-próba elé. Ettem már rossz, olcsó csokit (olykor feladja az ember az elveit, ha lapos a zseb, de a test édességért üvölt), és úgy gondoltam, annál rosszabb nem lehet. És igazam lett. Sőt!
Bár a felirata szerint "special dark" volt, nem hasonlított az európában feketének nevezett, 60-80% kakaótartalommal rendelkező csokoládékra. Ráadásul a vékony kockák helyett tömör, vastag csokit találtam a szép csomagolás alatt. Egészébe véve, olyan volt, mint a régi Boci-csoki, kicsit több kakaóval.

A külcsín is megér egy külön misét. Igazából pazarlásnak érzem, mikor olyan csokit veszek, ami vastag, kartonszerű papírba van csomagolva. Valahogy jobban tetszik a régi Bocis-fíling. Azaz, egy réteg alufólia (vagy mi a neve), és kőrbe fogja egy vékony papír. Két oldalán ki lehet bújtatni a fóliába burkolt finomságot. És a Hershey pont így csomagol. A stílusa pedig tiszta "Charlie, és a csokigyár".

Ezentúl, ha csokira támad gusztusom, és nem akarok túl édeset, de nagyon feketét sem, ez pont kielégíti vágyaimat.

Amíg várunk Tim Burton új filmjére, az "Alice csodaországban"-ra, addig elkészíthetjük a film egyik szereplőjének, konkrétan  Cheshire macskának 3D-s változatát. Nem kell mást tennün, mint letölteni innen a szabásmintát, kinyomtatni, kivágni, és összeragasztani.

Ha valaki megcsinálja, küldjön legyen szíves egy fotót róla!

Forrás: Alice 2010

Lejárt a személyi igazolványom. Persze az okmányiroda a héten csak ma tart nyitva este 18 óráig. Egyébként délután 14, illetve pénteken délig állnak a dolgozó emberek rendelkezésére.

De lássuk, mennyibe is fáj egy igazolvány csere? Szerencsére a honlapon egyértelműen leírják. Kár, hogy a második fele már nehezen értelmezhető:

"A személyazonosító igazolvány kiállításának illetéke 1.500.-Ft. Kivételesen, ha a kérelmező nem rendelkezik érvényes, személyazonosításra alkalmas okmánnyal és részére az állandó személyazonosító igazolvány átmenetileg nem adható ki a fizetendő illeték 3.000.-Ft."

Teljes szöveg.

Ha jó értem, ha kapok újat 1500, ha nem kapok 3000 forintot kell fizetnem. Kérdés, ha elsőre nem kaptam, és megpróbálom másod, illetve harmadik alkalommal is, mindig 3000 forintot kell letennem? Tiszta lutri.

"Megkérjük tisztelt ügyfeleinket, hogy sorszámhúzás után, tegyék meg tétjeiket az 5. számú ügyfélszolgálati pultnál! Távozáskor a nyereményeiket ugyanitt tudják felvenni."

Már február van? Akkor íme az ehavi hátterek kollekciója. Bocs, hogy nem vagyok túl termelékeny manapság.

Vasárnap volt a Macskák 1300-ik előadása a Madáchban. Szép kort ért meg ez a darab. Én "csak" 300-szor láttam, illetve dolgoztam benne. Ha nem rondítanak bele az életembe, talán 31.-én én is ott lehettem volna a színpadon, vagy a fejgépnél. Érdekes, hogy az eddigi életem során, mindig valami harmadik tényező barmolta szét azt a kapcsolatot, amiben igazán jól éreztem magam.

Na, nem kesergek tovább. A magam módján megemlékeztem régi életem egy szeretett mozzanatáról. Este, fürdetés közben, Kispipinek a musicalből énekeltem.

Olvassátok el, Zollendroller hogyan látta a vasárnap estét.

Szombaton leesett a nagy hó. Úgy volt, hogy átmegyünk Eperke szüleihez, de aztán ők jöttek hozzánk, s míg anyósommal sütöttük a libát, kacsát, a többiek lementek élvezni a hóesést. Délután, miután Kispipi kialudta az ebéd fáradalmait, mind az öten lementünk a ház előtti parkba. Építettünk hóembert, csináltunk hóangyalt. Egy szóval, család voltunk.

Rég nem éreztem ilyen jól magam "tömegben". Tudni kell, hogy én taszítom az embereket. Ilyen vagyok. Bizalmatlan, de mondhatom úgy is, nem szeretem az idegeneket, és nehezen engedek közel magamhoz bárkit is.

Számomra a család már rég megszűnt. Nagymamámmal sírba szállt. Mikor élt, nála karácsonyoztunk, szilvesztereztünk, születésnapoztunk, és hétvégenként is nála futott össze a család. Anyám, keresztanyám, keresztapám, és két unokatestvérem. Apám akkor már rég nem volt velünk, de nem is hiányzott. Csak mai fejjel tudtam felfogni, hogy ami akkor volt, mondhatni, az a teljesség érzése, az volt a nagybetűs család.

Szombaton, hosszú idő után, újra ezt éreztem. Nagyon jó volt.

Majd fél méteres hó esett felénk is. Eperke szülei átjöttek, kacsát, libát sütöttünk, ők addig levitték Kispipit szánkózni. A délutáni szieszta végére elállt a havazás, lementünk családilag hóembert építeni, és megmártózni a ritka nagy hóban. Pár fotó itt.