pazzo Gondolatok a burokból

Szombaton leesett a nagy hó. Úgy volt, hogy átmegyünk Eperke szüleihez, de aztán ők jöttek hozzánk, s míg anyósommal sütöttük a libát, kacsát, a többiek lementek élvezni a hóesést. Délután, miután Kispipi kialudta az ebéd fáradalmait, mind az öten lementünk a ház előtti parkba. Építettünk hóembert, csináltunk hóangyalt. Egy szóval, család voltunk.

Rég nem éreztem ilyen jól magam "tömegben". Tudni kell, hogy én taszítom az embereket. Ilyen vagyok. Bizalmatlan, de mondhatom úgy is, nem szeretem az idegeneket, és nehezen engedek közel magamhoz bárkit is.

Számomra a család már rég megszűnt. Nagymamámmal sírba szállt. Mikor élt, nála karácsonyoztunk, szilvesztereztünk, születésnapoztunk, és hétvégenként is nála futott össze a család. Anyám, keresztanyám, keresztapám, és két unokatestvérem. Apám akkor már rég nem volt velünk, de nem is hiányzott. Csak mai fejjel tudtam felfogni, hogy ami akkor volt, mondhatni, az a teljesség érzése, az volt a nagybetűs család.

Szombaton, hosszú idő után, újra ezt éreztem. Nagyon jó volt.